II. Rákóczi Ferenc poltura, utánveret

II. Rákóczi Ferenc sorsa eleve elrendeltetett a magyar szabadságharc vezetőjeként: anyai nagyapját, Zrínyi Péter horvát bánt a császár elleni összeesküvésért kivégezték, Rákócziágon pedig dédapja, nagyapja és édesapja is a Habsburgokkal hadakozó erdélyi fejedelmek voltak. Ezelőtt 3 éve, a magyar Országgyűlés, a 2019-es évet erdélyi fejedelemmé választása 315. évfordulója alkalmából, II. Rákóczi Ferenc emlékévnek nyilvánította.

A Thököly Imre fejedelem vezette első kuruc szabadságharc bukása után felesége, Zrínyi Ilona, Rákóczi másodszor férjez ment édesanyja két évig tartotta Munkács várát a császári ostromló sereg ellen. Amikor Munkács elveszett, az ifjú II. Rákóczi Ferencet I. Lipót elszakíttatta édesanyjától és Bécsben a jezsuita renddel neveltette: hithű katolikusnak és császárhű alattvalónak.

A lázadók „vezérlő fejedelme”

Amikor Rákóczi nagykorú lett, elhagyhatta Bécset. Hazatért, átvette 1,3 millió holdnyi birtokát, és így Magyarország leggazdagabb földesurává vált. Diplomáciai levelezésbe kezdett, hogy támogatókat szerezzen egy osztrákellenes szabadságharchoz, de XIV. Lajoshoz – aki feleségének távoli rokona volt – írt levelét elfogták, és emiatt a bécsújhelyi börtönbe került. Akárcsak nagyapjának, I. Lipót parancsára neki is vérpad lett volna a sorsa, de éppen a börtön vele rokonszenvező osztrák kapitánya szöktette meg. Rákóczi Lengyelországba ment, ahol a történelmi lengyel–magyar barátságra, az egykori perszonáluniókra, valamint a közös Habsburg-ellenes érdekekre való tekintettel segítségre számított, de a támogatás elmaradt. Ekkor Nagy Péter orosz cárhoz fordult, aki a lengyel trónhoz ugyan hozzásegítette volna, hogy azt ne egy Habsburg foglalja el, de Magyarország miatt nem kívánt háborúba keveredni. Végül otthonról jött a segítség: Esze Tamás jobbágy felkelővezér Észak-Magyaroszág hegyeiben bujdosó kurucai a vezérüknek hívták.

Rákóczi mindazoknak a jobbágyoknak, akik mellette fegyvert fognak, szabadságot ígért, s kiáltványban harcba hívta az egész országot az idegen elnyomás ellen. A nemes cél érdekében nem sajnálta birtokainak jövedelmét a szabadságharcra fordítani. Az addigi bujdosó kurucokból hadsereget szervezett, amelynek a fő fegyverneme a lovasság volt; a lovasok szablyával, fokossal és rövid csövű, elöl töltős karabélyokkal voltak felszerelve. Ezeket a puskákat „csontos karabélynak” is hívták, mert tusát csontberakással gazdagon díszítették. A kuruc tisztek ezen kívül még két – a minősége és míves kivitelezése miatt „dali pisztolynak” (daliásnak) nevezett, elöltöltős mordályt is hordtak a nyeregkápa két oldalán. Mikor Rákóczi 1703 júniusában magyar földre lépett, még csupán Esze Tamás fogadta, pár száz főnyi rosszul felfegyverzett jobbágy élén. Az áradásszerűen növekvő jobbágyhadak néhány hét alatt aztán elfoglalták a Tiszántúlt, s őszre megindult a köznemesség tömeges csatlakozása is. 1704-re szinte az egész ország a kurucok birtokába került. 1704. július 8-án a gyulafehérvári országgyűlés Erdély fejedelmévé választotta Rákóczit, a beiktatásra azonban csak 1707 áprilisában kerülhetett sor a marosvásárhelyi országgyűlésen. 1705 szeptemberében a Szécsénybe összehívott országgyűlésen a nemesség a magyarországi rendek szövetségének, azaz a „confederatio”-nak (ez lett az új, ideiglenes államforma) a vezérlő fejedelmévé („dux”) választották. Fölmerült királlyá választásának terve is, ezt azonban a szabadságharc táborán belül megerősödött főnemesség nem pártolta, s maga a fejedelem is elhárította.

Egy háború költségei: a dukáttól a rézpolturáig

A harc további két sikeres éve után Rákóczit 1707-ben Marosvásárhelyen a református templomban Erdély fejedelmeként („princeps”) is beiktatták. Ezután Ónodra országgyűlést hívott össze, amelyen a hadikiadások fedezésére megszavaztatott egy 2 millió forintos adót, amelynek összegyűjtéséhez a nemességnek is fizetnie kellett. Ezzel kapcsolatban Rákóczi a „közteherviselés” szót használta – ez volt az első alkalom, hogy történelmünk során ilyesmit megemlítettek. Törvénybe iktatták I. József császár trónfosztását is, hisz a francia király addig azzal hárította el az osztrákellenes segítséget, hogy egy szuverén uralkodó lázadó alattvalójával ő nem léphet szövetségre. A szabadságharc kezdeti éveiben Rákóczi még dukátot és ezüst pénzeket is veretett, de ahogyan a vagyona apadt, az adóbevételek fogytak, a francia és orosz segély pedig elenyésző volt – XIV. Lajostól nevetséges havi 12 ezer forint támogatás jött, amikor milliókra lett volna szükség –, kénytelen volt áttérni a rézpénzek, a különböző címletű polturák veretésére. Ezeket vörösréz anyaguk miatt „verespénz”-ként is emlegették a kortársak. A poltura eredetileg egy lengyel pénz volt, amelynek mintájára a fejedelem magyar címerrel ellátott egy, X és XX (tíz és húsz) polturákat veretett. A katonái libertásnak nevezték őket, mert legtöbbjükön Rákóczi jelszava, a „Pro Libertate”, azaz „A szabadságért” volt olvasható. A rézpoltura az arany- és ezüstpénzekhez szokott lakosság körében nem volt népszerű, a kényszerítő intézkedések pedig, például hogy attól a kereskedőtől, amelyik nem volt hajlandó elfogadni, elkobozták az áruját, csak még népszerűtlenebbé tették. A konfiskálásnak áruhiány lett a következménye. A hadikiadások fedezésére egyre nagyobb mennyiségben verték a rézpolturákat: már 1704-ben 4 millió forintnyit bocsátottak ki. Ez hatalmas összegnek számított, hisz egy marha korabeli ára 15, míg egy lóé 25 forint volt. Végül összesen 6-15 millió forint értékű polturát vertek, a pontos szám napjainkban sem ismert. Ráadásul, mivel csak az olcsó réz kellett az előállításához, a polturákat hamisítani kezdték. Rákóczi ekkor, hogy megőrizze rézpénzei értékét, újabb, „Patrona Hungariae”-ábrázolással (a karján a kisded Jézust tartó Szűz Mária) ellátott polturákat veretett, valamint a régiekből mintegy 2,2 millió darabot kis Patrona Hungariae-verdejeggyel felülbélyegeztek, az összes többit érmét pedig érvénytelennek nyilvánították. De ez sem mentette meg a polturákat: az irdatlan mennyiségben forgalomban lévő, belföldön nem szívesen használt, külföldön pedig el sem fogadott pénz olyannyira elértéktelenedett – felütötte fejét az infláció –, hogy 1708-tól ágyúk öntéséhez felhasználandó elkezdték bevonni őket. Ez a pénzügyi katasztrófa is hozzájárult a szabadságharc bukásához. Érdekes viszont, hogy a megmaradt, váltópénzként értéktelen polturákat még két évszázadon át, mint a nemzeti függetlenség jelképét, a magyarok szívesen hordták nyakláncon és a zsebóraláncok díszeként.

A szabadságharc bukásának okai 1708 novemberében Sárospatakon tartottak országgyűlést, ahol a fő kérdés az volt, hogyan lehetne gazdasági hátteret biztosítani a további függetlenségi harchoz. A gyűlés egyik fontos eseménye a „zárszámadás” volt, amelyben a fejedelem beszámolt a hadikiadásokról, arról, hogyan, miként költötték el a befolyt adókat – ez volt hazánk történetének első „állami költségvetése”.

Mivel a rendek a függetlenségi háború folytatásáról döntöttek, arról is határozatot hoztak, hogy a szabadságharcot végigküzdő jobbágyok családostól felszabadulnak, és örökre mentesek lesznek az adó- és szolgáltatási kötelezettségek alól.

1709-ben és 1710-ben súlyos pestisjárvány pusztított az országban, amely megtizedelte Rákóczi seregét. Gróf Bercsényi Miklós kuruc főgenerális, a fejedelem első embere szerint egyenesen ez volt a szabadságharc bukásának az oka. Egyik levelében azt írta: „Nem a német győzött le bennünket, hanem a pestis...” Más történészek a sorozatos árulásokat tartják a sikertelenség okának. Legsajnálatosabb eset Bezerédi Imre kuruc brigadéros átpártolása volt a császáriakhoz, aki a fejedelem olyan kitűnő katonája volt, hogy a krónikások szerint egymaga 72 labanc tisztet ölt meg párviadalban vagy a csatamezőn. 1708-ban azonban megegyezést keresett a császáriakkal, és éppen azon a napon bukott le, amelyiken Rákóczi tábornokká léptette elő. Bezerédi az árulást nem tagadta, és a sárospataki országgyűlés záróaktusaként a városka főterén lefejezték. Károlyi Sándor kuruc tábornok, akit Rákóczi 1711-ben a főparancsnoksággal bízott meg arra az időre, míg ő külföldön Nagy Péter cárral az orosz segítségnyújtásról tárgyal, Szatmárnémetibe összehívta a kuruc tábornokokat és meggyőzte őket, hogy a háborúskodásra szánt pénz elfogytával a harcot tovább folytatni nem érdemes, és hogy sem a franciáktól, sem az oroszoktól segítségre nem számíthatnak. A történészek egyébként ma úgy látják, hogy igaza volt. Miután ő maga hűségesküt tett a császárnak, egy sor, a magyarokra nézve kedvező feltételt eszközölt ki a fegyverletétel esetére. A kuruc tábornokok ekkor már inkább Károlyi nézeteit osztották, semmint Rákócziét, aki a végsőkig folytatta volna a harcot, így hát 1711. április 30-án a majtényi síkon a 10-12 ezer fős kurucsereg leszúrta zászlóit Pálffy János császári tábornok, Magyarország nádora elé – jellemző, hogy az ellenséges, osztrák oldalon is egy magyar hadvezért állt. Az eseményt szatmári békeként jegyzi történelmünk, amelynek fontos momentuma, hogy a kurucok csak a zászlóikat adták át, de a fegyvereiket megtartva térhettek haza otthonaikba. A békekötés további eredményei voltak, hogy minden fellázadt nemes, aki hűségesküt tett a császárra, a kurucaival együtt amnesztiát kapott; a háborús részvételükért szabadságot kapott jobbágyok szabad emberek maradhattak; a kuruc tiszti fokozatokat, kuruc nemességeket a császár elismerte; a hadiárvák, özvegyek pedig támogatást kaptak a császártól. De a legfontosabb eredmény talán az volt, hogy a császár a vallásszabadságot, valamint Magyarország és Erdély alkotmányának tiszteletben tartását is megígérte, amelyet a Habsburgok többé-kevésbé be is tartottak az elkövetkező évtizedek során. A függetlenségi harc tehát elbukott, de néhány fontos vívmánya tovább élt, hisz a Rákóczi-szabadságharcnak köszönhetően a török végleges kiűzése után a Magyar Királyság és annak részeként Erdély nem váltak a Habsburg Birodalom egyszerű tartományaivá, hanem saját alkotmánnyal rendelkező, önálló államalakulatok maradtak, amelyek élén a Habsburgok magyar királyként uralkodtak. Rákóczi, bár neki is felajánlották, soha nem fogadta el az amnesztiát, és lengyel-, francia-, végül törökországi száműzetésben élt. Érdekes, hogy ő maga, bár többször is elárulták, a fenti okokra – pénztelenség, a francia és az orosz támogatás hiánya, pestis – együtt mind hivatkozott emlékirataiban, viszont az árulást soha meg nem említette a szabadságharc bukásának okaként.

Különleges ajánlatunkban, most Ön is megszerezheti II. Rákóczi Ferenc 20 poltura utánveretét, illetve egy színezet érmét a fejedelemmel! Küldje el megrendelését mielőbb, készletünk korlátozott!